A Járási Hivatal Fráter László termében négy hazatérő művész játékát hallgathatta a közönség augusztus 17-én. A Fúvószenekarért Alapítvány kuratóriumi elnöke úgy fogalmazott, nem volt még hasonló zenei esemény a városban, ezért is számít különlegesnek. Gyula Ferencné úgy folytatta, a mostani alkalom arról szól, hogy olyan fiatalok térnek haza, akik itt kezdték zenei képzésüket és életpályaként is ezt választották. Példaként is állhatnak ők a jelenlegi zeneiskolások számára, hiszen láthatják, hogy a zene nem csak a léleknek jó, hanem kenyeret is ad, ha magas szinten művelik – mondta az elnök. A koncerten Györgyfi Zsolt, Kállai Tibor, Karakas-Miklós Dóra és Solymosi Árpád játékát hallgathatta a közönség. A „hazatérők” természetesen a zenekarral közösen is játszottak. A jubileumi események csúcspontja a november 11-ére tervezett fúvószenekarok találkozója lesz, ahova minél több egykori zenekarost várnak a szervezők.
K.Zs.