A római katolikus templomban Rákóczi Jenő plébániai kormányzó mutatott be ünnepi misét. Szentbeszédében az államalító uralkodó bölcsességét emelte ki, hogy a maradandóságot szem előtt tartva, a szilárd alapokat megteremtve hozott létre egy olyan államot, melyben a magyar nemzet fennmaradhatott. Sőt a történelem sötétebb időszakaiban is gyarapodni volt itt képes. Ehhez pedig arra volt szükség, hogy a két földi nagyhatalom közé ékelődő ország népe az egyedüli igaz hatalmat tekintse fölötte állónak, és Krisztus tanítása szerint haladjon előre.
Ugyancsak a szent király példájával kezdte ünnepi beszédét Muraközi István polgármester is, a művelődési központban 11 órakor kezdődő ünnepi rendezvényen. Az Imre herceghez írt intelmeket alapul véve világította meg korunk értékválságát, az abban egyéni boldogulást akár becstelenül is hajszolókat, a szavak és tettek közötti arányvesztéseket. Ebben segítenek eligazodni az ünnepnapok, melyek jó esetben a hétköznapok alapjául, életritmusunk meghatározójaként töltenek be fontos szerepet. Szólt állami és települési szintű ünnepeink jelentőségéről, közösségformáló erejéről. Külön kiemelte azokat – az előző napok eseményeire is visszautalva –, akik a következőt vallják: „Legyen ez egy olyan város, amely az államalapítás, továbbá az új kenyér, vagyis az újra és újra megújuló élet ünnepét itt, együtt tölti. Mindeközben pedig leckét adnak sokaknak, hogy hogyan lehet közösen tenni a sajátjainkért, a közösségünkért, a kultúránkért és a mindennapi boldogulásunkért is.” Sem a hétköznapok, sem pedig az ünnepek nem érik el valódi céljukat, ha nem tudunk valóban egymásra figyelni, egymás tudásából meríteni, egymásra támaszkodva valami valóban közöset alkotni.
Az ünnep emelkedettségét szolgálták a Balázs Amarilla által előadott népénekek, majd az a kiállítás, melyet az Abonyban élő Blaskó Sándor szobrászművész alkotásaiból rendeztek be a Bihar Vármegye Galériában. A művészt egykori tanítványa és „földije”, Kolozsvári-Donkó Rebeka mutatta be a berettyóújfaluiaknak. Az édenkert örök fája címet viselő kiállítás jól mutatja meg Blaskó Sándor világlátását, melyet alkotó tevékenysége mellett tanárként, mesterként is közread. Az őt méltató egykori tanítvány minderre többek között egy mese példáján világított rá: „a kicsi királyfi rátalál a girhes-görhes csikóra a hídlás alatt és a nyakába veszi, majd viszi-viszi sokáig. Útközben csorog a nyakába a trágyalé, kinevetik és csúfolják az arra járó emberek. A királyfi háromszor is ledobja nyakából a csikót, hogy ő most már nem viszi tovább. Végül mindannyiszor visszamegy érte. Így érnek ki a városból. Ott aztán a girhes-görhes kiscsikó megrázza magát, és csodaszép aranyszőrű táltos paripává változik.” Valami hasonlót él meg mindenki, aki a magyar műveltséget, a magyar néphagyományt és hitet a nyakába veszi. A megnyitót követően maga a művész is szólt a megjelentekhez, majd az ünnepi esemény kenyérszenteléssel, valamint az új kenyér megszegésével zárult.
–i –n