A lakosság egy részének tiltakozása miatt azonban úgy döntöttek, hogy népszavazást írnak ki, amelyet ősszel tartanak meg.
A népszavazáson a lakosságnak arról kell döntenie, hogy a képviselő-testület vonja-e vissza a terület átadásáról hozott határozatát. Az építkezés mellett, illetve az ellene felhozott érveket egy lakossági fórumon vitathatták meg az érdeklődők. Mint a május végi képviselő-testületi ülésen elhangzott: az intézményben 220 fogvatartott egészségügyi ellátására lenne lehetőség, 150-180 új munkahelyet jelentene, melyet nagyrészt helyi munkaerőből kívánnak betölteni. A mintegy egymilliárd forintos beruházásnak köszönhetően jelentősen bővülhet a kórház műszerezettsége, mely a betegellátás színvonalát növelné. Jelenleg MR-vizsgálatra a helyieknek Debrecenbe kell utazniuk, amennyiben viszont megvalósul a beruházás, Berettyóújfaluba is telepítenek ilyen berendezést. A fogvatartottak egészségügyi központjának megépítési határidejét 2018 év végéig tűzték ki.
A fórumon Csóti András a Belügyminisztérium miniszteri főtanácsadója, hangsúlyozta: a legkorszerűbb technikai eszközök és szakképzett személyzet garantálná a biztonságot, a fogvatartottak vizsgálata, kezelése döntően a polgári betegektől teljesen elkülönítve történne. A büntetés-végrehajtás nyugalmazott országos parancsnoka hozzátette, a Tökölön működő kórház nem felel meg a követelményeknek, éppen ezért fontos, hogy egy működő kórházzal együttműködve épülhessen meg ez az intézmény. A fogvatatottak szökése miatt aggódó kérdező megnyugtatására közölte, olyan esetre még nem volt precedens, hogy valaki egészségügyi intézményből szökjön meg.
Csiba Gábor, a büntetés-végrehajtási egészségügyi központ kialakításának és működtetésének koordinálásáért felelős miniszteri biztos szerint a beruházás olyan lehetőség, amelyet nem lehet, és nem érdemes kihagynia a városnak. Megjegyezte, ez az együttműködés hosszútávon stabilizálná a Gróf Tisza István Kórház helyzetét, és nem csupán „elfekvőként” működne tovább.
Muraközi Zoltán a Gróf Tisza István Kórház főigazgatója mindenkit megnyugtatott, az intézményben jelenleg sincsenek várólisták, és az intézmény megépülését követően sem kell erre számítani. Továbbá egy kérdésre válaszolva kijelentette, hogy senki nem akarja bezárni a kórházat, és a „börtönkórház” megépülésétől függetlenül továbbra is működni fog.
Kulcsár Gergely a Jobbik országgyűlési képviselője, és Szántai László önkormányzati képviselő is arra kérte Muraközi Istvánt, hogy a képviselő-testület álljon el a terület átadásától, azaz vonja vissza korábban elfogadott határozatát. A polgármester ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy mindenképpen ki kell kérni a lakosság véleményét, és a népszavazás eredményét fogja figyelembe venni a képviselő-testület. A lakosok nagy része a közbiztonság romlása, és az ingatlanárak csökkenése miatt aggódott. Olyan vélemények is elhangoztak, hogy „börtönváros” helyett inkább „wellnessváros” imázsra lenne szükség. Az esetleges népszavazáson feltett kérdést többen megfogalmazása miatt bonyolultnak nevezték. A polgármester azt mondta, képviselői kezdeményezésre csak a döntés visszavonásáról lehet népszavazást kiírni, ezért volt szükség erre a kérdésfeltevésre.
A közel 3 órás fórumon több kérdés érkezett, amit igyekeztek megválaszolni a jelenlévők, hogy a népszavazáson mindenki a megfelelő információk birtokában tudjon majd dönteni.