Ezt erősítette meg, hogy az esemény 400. évfordulójára elkészült a fejedelem egészalakos szobra, így – amint 2008 óta minden évben – idén május 23- án is itt kezdődtek a hivatalos események, majd a Makk Kálmán Moziban, az ünnepi képviselő-testületi üléssel folytatódtak.
A szobornál, majd az ünnepi ülés elején Béke Csaba lantművész, énekmondó idézte meg az adományozó fejedelem, és az akkori helyi elődök korát, majd elsőként dr. Vitányi István országgyűlési képviselő köszöntötte az ülés résztvevőit. Ő szintén múltidézéssel kezdte gondolatait, kiemelve, hogy a hosszú évszázadok megpróbáltatásai után, a tapasztalatokból is merítve ma egy fejlődési pályán lévő városban, illetve térségben élhetünk. Ehhez pedig mindenek előtt ott voltak a jó példák, a példamutató elődök. A XX. század legnagyobb traumája, a trianoni döntés kapcsán pedig hangsúlyozta, hogy – bár óriási veszteséget jelentett az országnak és a városnak is – az ezt követő években Berettyóújfalu megyei kórházat és szakképző intézményeket is kapott, a népoktatást pedig általánosan kiterjesztették. Néhány év alatt Berettyóújfalu soha azelőtt nem látott mértékben fejlődött. „Bátran kijelenthetjük, hogy akkor élte első igazi aranykorát az akkor még nagyközség státuszú, de már valódi székhelyként működő település.” A szocializmus évtizedei felborították az addigi társadalmi és gazdasági egyensúlyt, a rendszerváltást követő évek útkeresése után viszont az elmúlt években mind az ország, mind pedig a bihari térség kezdi megtalálni a helyes irányt. „Azt azonban senki sem vitathatja el, hogy az előző európai uniós ciklus végén nagyot kellett hajráznunk, de 2010-et követően Magyarország kormánya konszolidálta a nemzetgazdaságot, és valódi, gyarapodásserkentő irányba tudta elmozdítani a források felhasználását. Mindezek mellett viszont a legnagyobb eredményünk egyike, hogy sikerült olyan, már régóta húzódó reformokat elindítani, melyek az ország, a megyék és a települések működőképességéhez elengedhetetlenek.” A képviselő emellett kijelentette: „Azt kell látnunk, hogy erős Berettyóújfalu nélkül nincs erős Bihar, és ez igaz fordított viszonylatban is. A kisebb települések meg kell találják mindazt Berettyóújfaluban, ami a napi élet szempontjából elengedhetetlen.” Ezt követően kitért a térségfejlesztésekre, többek között arra, hogy hamarosan autópálya köti össze a megye több települését az ország többi részével. Ennek jövőbeni adottságait is kihasználva Berettyóújfalu közel 600 millió forintból hozhat létre újabb ipari parkot, és hogy eddig már több mint 2 milliárd forint azon megítélt támogatások összege, melyeket a jövőben operatív fejlesztésekre fordíthat a város.
Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke Berettyóújfalu fejlődésének eddigi lendületét és mértékét példamutatónak nevezte, melyhez folytatásához valóban hozzájárulhatnak a területi és települési operatív programok által lehívott források. Ugyancsak a város központi szerepét hangsúlyozva úgy véli, hogy kicsit egy fővároshoz hasonlóan kell felfognia szerepét és felelősségét is egy központként működő településnek. De ez látszik a berettyóújfalui pályázatokon is, hisz már most is több környékbeli település szerepel ezekben konzorciumi partnerként, számos fejlesztés, új vagy megújuló szolgáltatás pedig a térség polgárai számára is fontos és hiánypótló. Az elnök a legfontosabbnak pedig azt tartja, hogy minden a jövő generációja számára is alkalmas legyen, hisz ahogy a sokat emlegetett elődök nekünk megteremtették a szükséges alapokat, úgy nekünk is értékeket kell hátrahagynunk utódainknak.
Ünnepi beszédet Muraközi István polgármester mondott, aki a nagyértékű beruházások és építkezések mellett külön kiemelte az önerős, az életminőség szempontjából fontos lépéseket. A megszerzett fejlesztési forrásokat a jövő építésének tőkéjeként kell kezelünk, hogy abból az utókor számára is maradandót alkothassunk. Emellett pedig folyamatosan biztosítani kell a város működőképességét, a szolgáltatások színvonalának fenntartását és javítását. Ehhez pedig sokak munkájára szükség van. A választott vezetők ennek eszközei, de mindenkire szükség van a tervezés és a megvalósítás folyamatában is. Amint fogalmazott: „Ezért is fontos, hogy a kínálkozó lehetőségre mindig igent mondjunk. Így állnak előttünk – mint minden város napján –, ma éppen 13-an azok a polgárok, akik vélhetőleg több mindenre mondtak igent az életükben, mint nemet. Akik úgy élnek közöttünk, hogy a példaértékű, példamutató családi és magánélet mellett a választott szakmát, hivatást is odaadással, kimunkálva, sőt tovább formálva művelik.” A korábbi évek és az idei esztendő kitüntetettjei mellett pedig a város mindenkori polgárainak véleménye és aktivitása is elengedhetetlen. „Az érték alapú közfoglalkoztatás, a szociális szövetkezetek, a valóban építeni akaró, valódi civil szervezetek támogatásai egyre arányosabbá teszik a felelősséget és a különböző tevékenységeket. Sok-sok év kényszerkísérletezés után számos terület sorsa rendeződött megnyugtató módon.” – hangsúlyozta a városvezető, majd kiemelte: „A megmaradt, illetve erőnkhöz mérten megszerzett anyagi erőforrásokból zöld pihenőpontok, járdák, útalapos utak épültek. Egyre rendezettebbek a közterületek, a magunk erejéből előállított térkövek már fellelhetők az óvodák melletti új parkolókban, a József Attila lakótelep megújult rámpáin, és a jövőben egyre több pontján a városnak. A szűk esztendők után pedig már ki is merünk állni a nyilvánosság elé. Szerényen, de meg szeretnénk mutatni, megfelelő köntösbe öltöztetni mindent, hogy a jó egyben szép is legyen.” A nyilvánosságot biztosító felületek megújítása mellett ebbe az irányba mutat, hogy az önkormányzat a jövő évben meg kívánja rendezni az elszármazottak találkozóját is.
Már-már hagyomány, hogy az ünnepi ülésen – a helyszín adottságati kihasználva - egy-egy új filmalkotás útján is bemutatásra kerül mindaz, amiről szóban hallhattunk. A mozgókép által – a filmhíradókban – az elmúlt évszázad több fontos eseménye is megörökítésre került.
Az eredeti kópiákat a Magyar Nemzeti Digitális Archívum őrzi. Ezekből készült összeállítás egy jelenkori kiegészítéssel, filmhíradós elvek és eszközök felhasználásával. A filmet Karácsony Sándor operatőr-rendező és Ungvári Judit szerkesztő-riporter készítették.
Az ülés második felében Muraközi István polgármester és Bónácz János alpolgármester tizenhárom kitüntetést nyújtott át, köztük a Berettyóújfalu díszpolgára kitüntető címet, melyet ebben az évben Dr. Oláh Éva gyermekgyógyász professzor vehetett át. Valamennyi kitüntetett nevében is szólva köszönte meg az elismerést, és azt a közösségépítő tevékenységet, amely Berettyóújfaluban zajlik. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elődökre való emlékezés és emlékeztetés a biztos fundamentuma a jövő építésének. Ehhez igyekezett erejéhez mérten eddig is hozzájárulni, és erre törekszik a jövőben is. –i –n