751 millió forintból épül meg az új református óvoda

A Magyarországi Református Egyház Országos Óvoda Programjának köszönhetően új református óvoda épül a Fürdő utcán. A 751 millió forintból megépülő Szivárvány Református Óvoda alapkövét szeptember 16-án helyezték el.

Az intézmény – már évek óta – a Tiszántúli Református Egyházkerület (TRE) fenntartásában működik. A beruházás eredményeképpen nemcsak az óvodába járó gyermekek, hanem az ott dolgozók létszáma is megnő. Dr. Fekete Károly az ünnepi alkalmon úgy fogalmazott, minden óvoda a mennyország kapuja. – Nemcsak azért, mert nagyszerű dolog játszani, és sok mindent meg lehet ott tanulni, hanem azért is, mert az ilyen helyen meg lehet látni azt a többet, többletet, amelyik fel tudja emelni a szemünket, szívünket, egész életünket a földi dolgokon túlra, s magasabbra tudunk nézni ezáltal – mondta. A TRE püspöke arról is szólt, az Országos Óvoda Program az egyházkerületben 23 intézményt érint, ebből 17 helyen új óvoda épül, és 1030 új férőhely létesül.

A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Dr. Fürjes Zoltán arról beszélt, az Országos Óvoda Programban több mint 3000 új férőhely jön létre, emellett a református óvodában dolgozók létszáma – a projekt végére – várhatóan megduplázódik. – A fejlesztéseket a kormány 35 milliárd forinttal támogatja, országszerte 66 óvoda épül, újul meg és bővül. A Magyarországi Református Egyház mellett a Magyar Katolikus Egyház országos, valamint a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programot is patronálja a kormány, mivel az állam számít a felekezetek segítségére gyermekeink nevelésében. A hitközösségek pedig számíthatnak a kabinetre, amikor közösségi és közfeladatok ellátásában kívánnak partnerül szegődni.

Tóth Tibor, a Bihari Református Egyházmegye esperese köszöntőjében kiemelte: hivatásuk jó példával járni a felnövekvő nemzedék előtt, szeretetre, megbocsátásra és együttérzésre tanítani őket.

„Ha egy óvodát építünk, egy óvodának az alapkövét tesszük le, akkor mind a fenntartó, mind pedig a város a jövőjét építi” – kezdte gondolatait Muraközi István. Azzal folytatta, a Szivárvány Református Óvoda 1999 szeptemberében nyitotta meg kapuit a Tardy úton. A polgármester úgy véli, az elmúlt több mint húsz év a bizonyíték arra, hogy Berettyóújfaluban van igény a vallásos óvodai nevelésre.

A református tanítás célja Istent megismerő, Istenben bízó, kiegyensúlyozott gyermekek nevelése. A nevelésben fontos szerepet játszik a lelki odafigyelés, az óvodákban a gyerekek lelkével és személyiségével komplexen foglalkoznak. A Szivárvány Református Óvodát a magas szintű pedagógiai munka, szakmájukban elkötelezett nevelők, jól kidolgozott, az elvárásokra épülő pedagógiai program, az egymás szeretetén és megértésén alapuló munkatársi közösség, a szülőkkel való jó kapcsolat, valamint az Istenbe vetett hit jellemzi. Az új helyi intézmény korszerű és XXI. századi lesz, tornateremmel is rendelkezni fog. – Óvodánkban a református értékrend mellett nagyon fontos a szakmaiság, a hit, illetve a rend. Jelenleg háromcsoportos intézményként működünk maximum 85 fővel, a későbbiekben négycsoportos óvodára bővülünk, és – amennyiben a 30 fős létszámok megengedettek lesznek – akár 120 gyermeket is tudunk fogadni – tudtuk meg Hegymegi Enikőtől. A Szivárvány Református Óvoda vezetője hozzátette: az új intézményben a fejlesztőmunkát segítő szakemberek (gyógy- és fejlesztőpedagógus, logopédus, pszichológus) külön helyiségekben tudnak majd dolgozni.

Az óvoda új négycsoportos intézménye jövő szeptemberben nyitja meg kapuit a családok előtt.

 

 

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap