A XXI. századi elvárásoknak megfelelő, modernizált múzeum átadóján Muraközi István köszöntőbeszédében úgy fogalmazott: „Feladatunk méltó módon megőrizni a ránk hagyományozott építészeti örökséget, és az idelátogatók, valamint az itt lakók számára kulturálódásra alkalmas teret biztosítani”. A nagy horderejű fejlesztés lehetővé tette az épület akadálymentesítését, a könyvtári terek megújulását, nyílászárók cseréjét, külső-belső festést, illetve a múzeum 2001 óta létező állandó kiállításának elbontását, és egy teljesen új, kilenc egységből álló, a mai kor követelményeinek megfelelő tárlat felépítését. A nagyléptékű átalakítás fő forrását a TOP „Nyeregre fel! Múltidéző túra a Berettyó mentén” tematikus útvonal Berettyóújfalu, Bakonszeg, Zsáka települések építészeti, történelmi, irodalmi értékei, hagyományainak turisztikai célú fejlesztése elnevezésű projekt biztosította, mely Berettyóújfalu Város Önkormányzatának konzorciumi vezetésével valósult meg. A 215 millió forint összértékű Európai Uniós támogatás segítségével a bakonszegi Bessenyei György Emlékház 30 millió forintból, a zsákai Rhédey-kastély 60 millió forintból, a Sinka István Városi Könyvtár és a Bihari Múzeum épülete pedig 125 millió forintból újult meg. A múzeum számára anyagi támogatást nyújtott továbbá a Kubinyi Ágoston Program, a Nemzeti Kulturális Alap által kiírt lehetőségek állományvédelmi, valamint informatikai fejlesztéseket tettek lehetővé, a járásszékhelyi múzeumok szakmai támogatására szóló pályázat pedig a kiállítások megépítéséhez szükséges forrás előteremtését segítette. A rekonstruálás fő kivitelezését a Generál-Építő ’98 Kft. végezte, de mellette számos kis- és nagyvállalkozás segített többek között egyedi bútorzatok, továbbá egy három nyelven olvasható online kiállításvezető létrehozását. A fizikai kivitelezésben – egyebek között a padló, valamint a kiállítás tárgyainak -, és az új tudásanyag elkészítésében a múzeum dolgozói is nagy szerepet vállaltak. A felújítás során a múzeum interaktívvá, emberközelivé alakítását tartották szem előtt, ezért sok helyen nincsenek vitrinek, valamint kivetítők, kijelzők szolgálnak plusz információkkal a kiállítás megértéséhez. „A táj és az ember. Herpálytól a faluvárosig” című állandó kiállítás bővülésével egyidejűleg a tematika is megújult. Mostantól a népvándorlás korába, a XI-XVIII. század közötti időszakba is bepillantást nyerhetnek a látogatók, mindemellett másolat formájában a gepida pajzsdudor is megtekinthető. 1979. január elsejével bezárólag - Berettyóújfalu újbóli várossá nyilvánításának napjával – a XX. századi anyag is más felfogásban került rögzítésre. A kiállítás anyagából az érdeklődők új ismereteket szerezhetnek a Sárrétről, népi hagyományainkról, szokásainkról. Az újonnan kialakított „Boszorkánykonyha” nevű sarok a méhészet, valamint a gyógynövények fontosságára hívja fel a figyelmet. Az átadó során Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő arról beszélt, a múzeum és könyvtár korszerűsítésével sikerült újabb olyan pontokat felújítani, melyek arra ösztönözhetik a városunkon áthaladókat, hogy Berettyóújfaluban megállva tekintsék meg a helyi nevezetességeket. Magyarország ezeréves történelmi eseményeit felidézve Berettyóújfalu történelmi küldetéséről, vagyis Bihar egységének megteremtéséről Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat közgyűlésének alelnöke beszélt. Török Péter múzeumvezető az ünnepélyes alkalmon a Bihari Múzeum helyi, és a térségben betöltött szerepéről ekképpen fogalmazott: „A Bihariság büszkeséggel töltse el az itt élő embereket, és lássák, hogy nagyapáink, dédapáink mit hagytak hátra számunkra. Minket csak az hajtott, minél színvonalasabb, egyedibb kiállítást alkossunk, amelyre méltán lehet büszke Berettyóújfalu és Bihar, amivel újra felhelyezzük magunkat az országos térképre, megmutatva, hogy él Bihar, élteti szent hite”.