A magyar kultúra ünnepe egy kicsit másképp

A Nadányi Zoltán Művelődési Ház bezártsága ellenére a magyar kultúra napján sem maradt tétlen.

Mivel a koronavírus-járvány miatt nyilvános programok továbbra sem tarthatóak, az intézmény a Berettyó Televízióban és annak digitális felületein olyan tartalmakat jelentetett meg, amelyek valamilyen módon kapcsolódtak ehhez az alkalomhoz. A felhozatalban többek között könyvbemutató, felolvasás és zenével kapcsolatos összeállítás is szerepelt.

 

Ünnepi köszöntő

„Az elmúlt év sok tekintetben volt egész más, mint amit megszokhattunk, és sajnos a 2021-es kezdés sem mutatott változást”kezdte ünnepi gondolatait Muraközi István. A városvezető felidézte, lassan egy éve lesz, hogy egyik napról a másikra megváltoztak mindennapjaink, életkörülményeink, leginkább pedig közösségi kapcsolataink szenvedtek hatalmas csorbát. – Január derekán nemzeti imánk, Kölcsey Ferenc Himnuszának a megszületését ünnepeljük, a nemzeti összetartozás jegyében pedig bő két évtizede az országhatár két oldalán élő magyar közösségek együtt teszik ezt meg. Tavaly, a nemzeti összetartozás évére is sok közös programmal készültünk, de át kellett éreznünk azt, amit száz esztendővel korábban elődeinknek. Váratlanul markánsan korlátozódott a személyes találkozások, a köztünk húzódó határ átlépésének a lehetősége, és ez kitartott erre az alkalomra is. Sajnos helyben sem tudunk úgy együtt lenni, mint máskor, de sikerült megtalálnunk a módját, hogy legalább az online térben együtt emlékezhessünk és ünnepelhessünk – mondta. A polgármester hangsúlyozta, a pandémia időszaka nem jelentheti azt, hogy az építőmunka is leáll. Emellett említést tett a városban zajló fejlesztésekről, és a település folyamatosan bővülő kulturális kínálatáról.

 

 

Könyvbemutatók

Berettyóújfalu Város Önkormányzata és a Nadányi Zoltán Művelődési Ház saját értékeihez, a velünk egykor vagy ma együtt élő alkotókhoz, előadókhoz köthető produkciókat szedte egy csokorba a magyar kultúra napja alkalmából, melynek keretében mutatták be Kocsis Csaba „Megrajzolom az ebédet” és „Apák napja” című, gyermekverseket tartalmazó köteteit.

A január 20-ai sajtótájékoztatón Muraközi István úgy fogalmazott, az önkormányzatnak kötelessége támogatni a helyi alkotók kiadványait és kiállításait, hiszen fontos, hogy a kulturális, illetve a különböző művészeti ágakban megtermett értékeket be tudják mutatni. – Büszkék voltunk arra, hogy patronálni tudtuk Csaba könyveit, és csak arra bíztatom az alkotókat, hogy nyugodtan keressenek meg minket, mert erre mindig kell és fogunk is áldozni – tette hozzá a polgármester.

A „Megrajzolom az ebédet” című kötetet a Berettyóújfalui Tankerületi Központhoz tartozó köznevelési intézmények, és az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak rajzai díszítik. L. Ritók Nóra szerint a Kocsis Csabával folytatott közös munka eredményeképpen egy újabb homokszemet tettek hozzá a lokális értékekhez. – Nagyon szép és látványos könyv lett belőle, büszke vagyok arra, hogy az iskolánknak köze lehet ehhez – véli az Igazgyöngy AMI igazgatója.

Kocsis Csaba első, gyermekverseket tartalmazó könyve 2016-ban jelent meg. A „Kiskutya a sötétben” című kötetet Bogi lánya digitális rajzai ihlették. A nemrég debütált „Megrajzolom az ebédet” című kötet a Magyar Napló kiadásában jelent meg, és a gyermekrajz világából merít, míg a Széphalom Könyvműhely által kiadott „Apák napja” címet viselő alkotás a szerző édesapjának, Dr. Kocsis Andrásnak állít emléket. – Ezek a versek lélekgyógyító pirulák mindenkinek, azt gondolom, hogyha valaki örömét leli benne, akkor már tettünk valamit a világért – mondta Kocsis Csaba.

 

Kórházi dolgozók idézték Nadányi sorait

A magyar kultúra napjához kapcsolódva tizenegy kórházi dolgozót kértünk arra, olvassa fel Nadányi Zoltán: Bucsu a nyártól meg a strandfürdőtől című írását, melyben sok hasonlóságot fedezhetünk fel a majdcsak 100 évvel később megélt napjainkkal is. Városunkban 1927. június 27-én nyitotta meg kapuit a Levente Strandfürdő, a szomszédos leventeházat pedig csak szeptemberben adták át. Nadányi Zoltán, a művelődési ház névadója 1926-tól élt Berettyóújfaluban. Főlevéltáros volt, de a hivatali munkája mellett rendszeresen publikált helyi és fővárosi lapokban. A településen különcnek számított, hiszen kocogott, úszott, kerékpározott, igazi napimádó volt. Ő, aki az egészséges életmód híve volt, ebben az írásában búcsúztatja 1927 mozgalmas nyarát, amely szeptember 22-én jelent meg a Bihari Újságban. A kórház akkor még csak épült, de azóta már sok száz embernek adott munkát.

 

Képek ajándékba

Január 18-a óta az erdélyi származású Dr. Nagy Vilmos által ajándékozott képek díszítik a művelődési ház falait. Az egykor a Gróf Tisza István Kórház sebészeti osztályán dolgozó, jelenleg Füzesgyarmaton háziorvosként praktizáló Nagy Vilmos olyan műveket adományozott a magyar kultúra napja alkalmából a művelődési háznak, amik Erdély nevezetességeit mutatják be. Egyebek mellett Torockó, Szejkefürdő, Szárhegy, Csíksomlyó és Nagyvárad látható az Orth István grafikus által készített alkotásokon. A „Tündérkert” címet viselő album képei a színházterem melletti falakon kaptak helyet, amit Erdély-saroknak neveztek el.

 

 

Emlékezés Bényi Árpádra

A városban kevesen tudják, hogy a művelődési ház emeletén, az Erdélyi Gábor teremben található egy Bényi Árpád kiállítás. Ennek kapcsán is készült egy összeállítás a Berettyó Televízióban a magyar kultúra napjára. Bényi Árpád 56-os elítélt volt, egy fametszetéért 773 napot töltött a börtönben. 1961-től taníthatott újra, először a gyermekváros általános iskolájában, majd a gimnáziumban is. A neves festőművész 2006-ban rendezett kiállításának húsz olajképét özvegye felajánlotta Debrecen városának azzal, hogy találjanak neki falakat. Ez tíz év alatt sem sikerült, ezért a család örömmel fogadta el Berettyóújfalu ajánlatát, hogy ezek a festmények a művelődési házban leljenek állandó otthonra.

 

Képek és zene

A kultúra napi „kínálatot” két videóklip is színesítette. Juhász Gyula „Mézeskalács” című verse a Körömvirág együttes előadásában szólal meg. A zene és a fotók Kocsis Csaba munkája, mindezt pedig Berettyóújfalu szülötte, Gál Csaba rendezte eggyé. A „Könyörgés szép halálért – Prayer for a peaceful death” Tollas Tibor verse, és Gál Csaba zenéje. A felvételen a zeneszerzőn kívül közreműködik – harmónikán – Szűts István, aki 1988 óta tagja a Kormorán együttesnek. A megzenésített vers a magyar kultúra önkéntes és száműzött nagyköveteinek állít emléket.

A magyar kultúra napja alkalmából készített anyagok a Berettyó Televízió digitális felületein megtekinthetőek.

 

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap