Az egybegyűlteket elsőként Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő köszöntötte, kiemelve azokat a polgárokat, akik az átlagosnál is többet tettek a városért. Ahogy fogalmazott: azért a városért, amelyhez hasonló nem található Magyarországon. Mert, ha valaki ismeri Berettyóújfalut és megáll a Bihari Múzeum előtt, akkor egy kilométeres körzeten belül szinte minden intézményt elér gyalog. Azt mondhatjuk, hogy Berettyóújfalu a kultúra, az oktatás, a gazdaság központja, természetes központja a volt csonka Bihar megyének. Úgy gondolja, hogy aki nyitott szemmel jár Berettyóújfaluban, az látja, hogy az utóbbi időben jelentős mértékű fejlődés és fejlesztés alatt áll a város, és büszkék lehetünk arra, hogy Berettyóújfalu polgárai vagyunk, hogy hozzájárulhatunk ahhoz, hogy Berettyóújfalu egy dinamikusan fejlődő középváros legyen. E véleményéhez kapcsolódott Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke, aki kiemelte, hogy ma már Berettyóújfalu Hajdú-Bihar megye szerves része, de kétség kívül Biharország itthoni felének igazi központja. Annak a Biharországnak, amely megcsonkult ugyan, de újraéledt. Úgy gondolja, hogy az itt élők Hajdú-Bihar megyeiként megértik azt a felelősséget, hogy Berettyóújfalunak újból, még egyszer neki kell fognia feléleszteni Bihart, hiszen nincs más lehetőség. Ezt Berettyóújfalu nagyon komolyan veszi és nagyon komolyan is teszi. Hajdú-Bihar megye alelnökeként – kiváltképp pedig bihariként – büszke arra, hogy a történelem során nem tűnt el Bihar. Ez pedig nagyban köszönhető a berettyóújfaluiak munkájának és felelősségvállalásának.
Muraközi István polgármester ünnep beszédében pedig épp azt emelte ki, hogy a mai Berettyóújfalu az évszázadok során kialakult sajátosságai révén nagy befogadóvá és nagy kibocsátóvá is vált. Így talán önmagában, a minket körülvevő bihari tájak, falvak és kisvárosok nélkül egyre nehezebb is megfogalmazni, hogy mi is valójában Berettyóújfalu szerepe és jelentősége. Mindahhoz, ami ma itt történik, mindenki egyformán járult hozzá: akár itt lakik, akár itt dolgozik, akár itt született, akár ide költözött, és így tovább. Felfogása szerint nekünk, berettyóújfaluiaknak, a magunk lehetőségei szerint két dolgot tehetünk. A helyi közösség tagjaiként segíteni egymás boldogulását, és a közösség dolgaiért közös felelősséget vállalni. Ha pedig egy-egy magánszemély, vagy kisebb, szakmai közösség átlagon felüli teljesítményével erőteljesebben veszi ki a részét ebből a munkából, akkor hivatalosan is követendő példákká kell válniuk. Azáltal, hogy elismerjük teljesítményüket, munkájukat egy-egy kitüntetés formájában. A pünkösd ünnepére is utalva emelte ki az egymás iránti felelősség és pozitív viszonyulás jelentőségét, ami az értékteremtő közösségi munka alappillére.
Ebben az évben hagyományteremtő szándékkal meghívást kaptak az ünnepi ülésre mindazok a személyek és közösségek, akik, illetve amelyek az elmúlt egy évben – az előző város napja óta –, Berettyóújfaluhoz kötődő munkásságuk eredményeként értek el magasabb szintű – nemzetközi, országos, regionális vagy megyei – elismerést. Ugyancsak rendhagyó színfoltja volt az alkalomnak, hogy a legalább két évtizede az egészségügyi alapellátásban dolgozó háziorvosok, gyermekorvosok és fogorvosok átvehették a címzetes főorvosi cím használatát elismerő díszokleveleket.
A rendezvényen Turzó Boglárka, valamint a Sárkányhúzó Zenekar tagjai működtek közre, akik bihari-sárréti népdalcsokrukkal egyúttal az elmúlt évben elhunyt bihari népdalgyűjtő-néprajzkutatónak, Bencze Lászlónénak is emléket állítottak.
Az ünnepi ülés végén egy közösség és tizenegy berettyóújfalui polgár vehette át a város valamely hivatalos kitüntetését.