A legszebb galambokat mutatták be

A legszebb galambokat mutatták be és díjazták a Nadányi Zoltán Művelő-dési Házban. A rendezvényen több mint 180 szárnyast láthattunk és minden fajtából kiválasztották a legtöbb kritériumnak megfelelő győztes madarakat.

Jubileumi alkalom is volt az idei, hiszen negyed évszázada alakult az egyesület, amelynek már hagyománya minden évben a tollas kiállítás. Minden galambnak van egy nemzetközi leírása és a zsűri tagok e szerint vizsgálják meg a madarakat a farok tolltól a csőr hegyéig. Mindegyik fajtából vannak győztes madarak, amelyek a legjobbak lettek. Többségében berettyóújfalui tenyésztők nyerték a díjak zömét. Dobai Imre szervező elmondta, különösebb bánásmódot nem igényelnek a madarak, egyszerűen szeretni kell őket, haszonszerzésért nem lehet csinálni ezt a hobbit. Többször a tenyésztő fizet rá, hiszen meg kell venni a takarmányt, vitaminokat és a gyógyszereket – mondta Dobai Imre a Kisállat tenyésztők egyesületének elnöke. Számos díjat osztottak ki a tenyésztők között. A tenyésztői versenyi idei győztese valamint a Lakatos Vince emlékkupa díjazottja is Simon Barnabás lett.  A legjobb óposta tenyésztő pedig Dobai Imre volt.

 

 

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap