Megyei döntő a XVIII. Fekvenyomás diákolimpián

A XVIII. Fekvenyomás diákolimpia Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei döntőjének adott otthont a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Eötvös József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája.

 A február 10-én megtartott versenyt a Magyar Erőemelő Szövetség rendezte meg.

A megmérettetésen IV., V. és VI. korcsoportos fiú-leány versenyzők vettek részt 13 és 19 éves kor között. A hölgyeknél 43-tól +84 kilogrammig, az uraknál 50-től +120 kilogrammig határozták meg a súlycsoportokat. A területi döntő színvonalát jelezte, hogy Ungai Amanda (IV. korcsoport), Bartha Szilvia (VI. korcsoport) és Kozák László (VI. korcsoport) személyében három fekvenyomó világbajnok is az indulók között volt. Utóbbi versenyző kiemelkedő teljesítményt ért el. Az Eötvös József Szakgimnázium tanulója a VI. korcsoport -66 kg-os súlycsoportjában 135 kg-ot teljesítve új országos diákolimpiai rekordot állított fel. A megyei döntőn a zsűriben kapott helyet Rónaszéki András. A Magyar Erőemelő Szövetség elnöke szerint a sportág méltó utódai a verseny résztvevői között voltak. – A fekvenyomás – az erőemelő sport egyik szakágaként – az egyik legeredményesebb sportág Magyarországon. Csak a tavalyi évben tizenhárom világ- és Európa-bajnokunk volt. Úgy gondolom, ezt nagyon sok sportág megirigyelheti tőlünk. Ötven-hetven egyesületben – ez a szám változó – több mint ezer versenyzőnk van, ami országos szinten is nagyon jónak számít – mondta el Rónaszéki András.

A XVIII. Fekvenyomás diákolimpia országos döntőjét március 24 és 25-e között rendezik meg Encsen a hat területi döntő legjobb nyolc versenyzőjével súly- és korcsoportonként.

 

A Bihari eredmények:

Megyei diákolimpiai címet szereztek: Flaskai Paulina (Berettyóújfalui II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk.), Ungai Amanda (Berettyóújfalui József Attila Ált. Isk.), Kalina Martina (Furtai Bessenyei György Ált. Isk.), Földi Vivien, Bartha Szilvia (Berettyóújfalui SZC Bessenyei György Szakgimnázium), Balogh Krisztián, Balogh Dávid, Mohácsi Ákos (Berettyóújfalui II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk.), Szabó Ádám (Furtai Bessenyei György Ált. Isk.), Kozák László, László Attila, Rózsás Tihamér (Berettyóújfalui SZC Eötvös József Szakgimnázium), Fehér Norbert, Mátravölgyi Adrián, Varjú Sándor (Berettyóújfalui SZC Arany János Gimnázium), Haraszti László.

  1. helyezést értek el: Puskár Zénó, Ökrös Máté (Berettyóújfalui II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk.), Horváth István (Berettyóújfalui SZC Eötvös József Szakgimnázium), Varga Csaba (Berettyóújfalui SZC Arany János Gimnázium).
  2. helyezést ért el: Mező Alex (Berettyóújfalui SZC Bessenyei György Szakgimnázium).

Felkészítő testnevelők: Herczegné Balázsi Gyöngyi, Kovács Zoltán, Kiss Béla, Bihari Csaba, Ungai János.

 

 

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap