A 2017-es év hagyományőrző tanyája

Régi használati tárgyak, változatos állat- és növényvilág. Ezek jellemzik a városunkban található Szász Tanyát, amely valamivel több mint tíz hektáron terül el az Óberettyó ölelésében. A birtokot a berettyóújfalui Szász István hozta létre. A tanyagazda a régi tárgyakhoz és tanyasi élethez való vonzalmát a bölcsőből hozta magával, a birtokkal szüleinek állít emléket.

Szász Istvánnak mindent jelent a tanya, amely egykoron – ahogy ő fogalmazott – gyermekkorának, most pedig felnőttkorának játszótere. – El akartam vonulni a világ elől, az viszont utánam jött. Állatokkal foglalkozom, ellátom a családot és barátokat egészséges táplálékkal. Közel háromszáz jószágunk van, őket gondozni kell, gondjukat kell viselni, a birtokot rendben kell tartani. Tanyaként körülbelül tíz éve működik, a vendég kitaposta magának ezt az utat. Az egyik segítőm – aki az építkezésben segített – hozta ki a munkatársait családostul egy gyermeknapra körülbelül 10 éve és nekem azóta nincs szabad hétvégém. A gyerekeket elvarázsolja, hogy szabadon látják az állatokat, mindenhez oda lehet menni és megsimogatni – mondta el a tanyagazda. A tulajdonos szerint lakni mindenhol lehet, élni csak tanyán. A berendezési tárgyaknak – mint megtudtuk – külön élete van, Szász István gyermekkora óta szereti és gyűjtögeti őket.

2017-ben a Szász Tanyát választották meg az év hagyományőrző tanyájának. Ezzel a díjjal azokat az egyéni tanyagazdaságokat ismerik el, amelyek jó mintául szolgálhatnak más tanyák számára. A gazdát az öröm mellett meglepetésként is érte, hogy elsőként ők kapták meg ezt a kitüntetést. – Nem a díj megszerzéséért hoztuk létre ezt az egészet, viszont nagyon jól esett, hogy központilag is elismerték a munkánkat. Felemelő érzés volt megkapni ezt a címet – mondta el Szász István.

A béke szigetének tartott tanyán mindenki talál egy ujjbegynyi részt, ami visszaviszi a gyerekkorába. Az ide látogatók egy időutazás részesei lehetnek, egy olyan világba lépnek vissza, ahol az egyszerűség volt a meghatározó és ezt tájjellegű ízekkel teszik még zamatosabbá.

 

Sz.M.

Helyi hírek

^ ^ ^
Copyright (c) 2017 - Bihari Hírlap